Egészségügyi szakmai szervezetek: még decemberben
A kórházi rendelőintézeti szövetségek követelik, hogy decemberben érkezzen meg a nekik szánt többletforrás - közölték az egészségügyi szakmai szervezetek vezetői. A közleményt Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke, Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Kórházakért elnöke, Varga Imre, a Medicina 2000, Poliklinikai és Járóbeteg Szövetség alelnöke és Baráth Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke jegyzi.
A szakmai szervezetek nem tartják erkölcsösnek, hogy "az intézmények jelen helyzetében, szavakkal játszva kerülje el a kormány a fizetési kötelezettségét". "Tartsa be a miniszteri megbeszélések emlékeztetőiben foglaltakat. Megállapodásunkban nem szerepel a keresetkiegészítés többletterhe és a jövő évi finanszírozási elosztás miniszteri tartalékkerete. A súlyosan eladósodott intézményeknek szükségük van erre a pénzre, mert az elmúlt időszakban olyan elvonások történtek, amelyek eredményeként az intézmények eladósodtak, a beszállítók ellehetetlenültek, a betegellátás színvonala leromlott és a dolgozók a végtelenségig elkeseredettek" - áll a közleményben.
Székely Tamás kedden azt mondta, december 28-án az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kiutalja az intézményeknek a hatmilliárd forintot, így az a megállapodásban rögzítettek szerint január első munkanapján hozzáférhetővé válik.
Forrás: MTI