PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program
és a Közép-Magyarországi Operatív Program
Mikrovállalkozások fejlesztése tárgyú pályázathoz
Kódszám:
GOP-2011-2.1.1/M
KMOP-2011-1.2.1/M
A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE
A.1. ALAPVETŐ CÉL ÉS HÁTTÉR INFORMÁCIÓ
Az Új Széchenyi Terv kiemelt figyelmet fordít a mikro-, kis- és középvállalkozások (továbbiakban: KKV) fejlesztésére, szerepük erősítésére a magyar gazdaságban. A KKV szektoron belül is kiemelkedő fontosságú a mikrovállalkozások fejlesztése, forráshoz jutásuk elősegítése.
A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.
A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és saját forrásból tevődik össze, amelyek összesen meghatározzák a Pályázati Projektértéket.
Jelen pályázati kiírás alapján kizárólag abban az esetben hozható pozitív pályázati döntés, amennyiben a pályázó mind a vissza nem térítendő támogatás mind pedig a visszatérítendő támogatás (hitel) megszerzésére jogosultságot szerez.
A kombinált támogatás keretében nyújtott hitelek egyéb paramétereiről a Közvetítő ad tájékoztatást.
A pályázathoz kiválasztott Közvetítők listája az MV Zrt. honlapján – www.mvzrt.hu – kerül közzétételre.
A.2. RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS ÉS A TÁMOGATHATÓ PÁLYÁZATOK VÁRHATÓ SZÁMA
A GOP-2010-2.1.1/M esetében:
A pályázat meghirdetésekor a vissza nem térítendő támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint a 2011-13. évekre, a visszatérítendő (mikrohitel) támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 20 milliárd forint a 2011-13. évre.
A támogatott pályázatok várható száma: 1800-2000 db.
A KMOP-2010-1.2.1/M keretében:
A pályázat meghirdetésekor a vissza nem térítendő támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 3 milliárd forint a 2011-13. évekre, a visszatérítendő (mikrohitel) támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd forint a 2011-13 évre.
A támogatott pályázatok várható száma: 750-3000 db.
A.3. TÁMOGATÁS ÖSSZEGE
A vissza nem térítendő támogatás összege legalább 1 millió Ft, legfeljebb 4 millió Ft lehet.
A visszatérítendő támogatás összege legalább 1 millió Ft, legfeljebb 8 millió Ft lehet.
A.4. TÁMOGATÁS MÉRTÉKE
A pályázó 10% saját forrást (önerőt) köteles biztosítani.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 45%-a lehet, de legfeljebb 4 millió Ft.
A visszatérítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 60%-a lehet, de legfeljebb 8 millió Ft.
A vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a visszatérítendő támogatás összegét.
Példa I.:
5 000 000 Ft értékű projekt esetében 500 000 Ft (10%) saját erő mellett 2 250 000 Ft (45%) vissza nem térítendő támogatás és 2 250 000 Ft (45%) mikrohitel felvételére van lehetőség.
Példa II.:
10 000 000 Ft értékű projekt esetében 1 000 000 Ft (10%) saját erő mellett 3 000 000 Ft (30%) vissza nem térítendő támogatás és 6 000 000 Ft (60%) mikrohitel felvételére van lehetőség.
A.5. KÖTELEZŐ VÁLLALÁSOK
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő két üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át.
T*50%< Sz1 + Sz2
Ahol:
Sz1: Összes személyi jellegű ráfordítás a projekt befejezését követő 1. lezárt üzleti évben
Sz2: Összes személyi jellegű ráfordítás a projekt befejezését követő 2. lezárt üzleti évben
T: megítélt vissza nem térítendő támogatás összege
A fenti vállalások teljesülése a projekt befejezési évét követő 2. üzleti év végét követően kerülnek ellenőrzésre.
B. PÁLYÁZÓK KÖRE
B.1. JOGI FORMA, MÉRET, SZÉKHELY
A pályázati kiírásra Magyarországon székhellyel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, vagy egyéni vállalkozó, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező gazdasági társaság fióktelepe, szövetkezet, vagy egyéni vállalkozó pályázhat.
A pályázati kiírásra kizárólag a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján mikrovállalkozásnak minősülő vállalkozások pályázhatnak.
Egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások abban az esetben pályázhatnak, amennyiben a Közvetítőhöz hitelbírálat céljából benyújtott üzleti terv alapján megfelelnek a Felhívás jelen B.1; B.3. és B.4. fejezete szerinti kritériumoknak és a Támogatás hitelrészének fedezeteként megfelelő ingatlan-biztosítékot ajánlanak fel.
B.2. PÁLYÁZÓ GAZDÁLKODÁSÁRA VONATKOZÓ FELTÉTELEK
Nem nyújtható a támogatás azon pályázó részére, amely nem felel meg a GOP Részletes Pályázati Útmutató B.3.2. „Pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek” fejezetében foglaltaknak:
Továbbá nem nyújtható támogatás azon pályázó részére,:
a. Akinek vagy amelynek éves nettó árbevétele a pályázat benyújtását megelőző, jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján meghaladja a 200 millió Ft-ot. (Amennyiben rendelkezik egy teljes (365 napot jelentő) lezárt üzleti évvel)
b. Akinek vagy amelynek éves nettó árbevétele a Közvetítőhöz hitelbírálat céljából benyújtott üzleti terv alapján meghaladja a 200 millió Ft-ot. (Amennyiben nem rendelkezik egy teljes (365 napot jelentő) lezárt üzleti évvel)
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C.1. TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE
A pályázati kiírás keretében támogatható tevékenységek az alábbiak:
a) Eszközbeszerzés, a C.1.3.2. fejezet szerint.
b) Infrastrukturális és ingatlan beruházás, a C.1.3.3. fejezet szerint
c) Információs technológia fejlesztés a C.1.3.4. fejezet szerint
C.2. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK KÖRE
Költség típusa A GOP Részletes Pályázati Útmutató vonatkozó része
a) Csekély összegű támogatásként D.1.3. fejezet alapján
aa) Új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű tárgyi eszköz beszerzése C.2.2.3. a) pontja alapján
ab) Információs technológia fejlesztéshez kapcsolódó, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű hardver beszerzése C.2.2.3. f) pontja alapján az fd) pont kivételével
ac) Infrastrukturális és ingatlan beruházás és vásárlás C.2.3.3. fejezet szerint
ad) Információs technológia fejlesztéshez kapcsolódó szoftverek beszerzésének költségei C.2.4.3. fejezete valamint a C.2.5.3. g) pontja szerint
Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázat benyújtását követően, a támogatási döntést megelőzően a pályázat elszámolható költségeinek változtatására nincs lehetőség, az ilyen jellegű módosítási igények nem vehetők figyelembe, a támogatási- és hitelkérelem egyaránt elutasításra kerül.
C.3. NEM ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK KÖRE
A pályázati kiírás keretében nem elszámolható semmilyen a C.2. pontban nem szereplő költség, figyelemmel a GOP Részletes Pályázati Útmutató C.4.1., C.4.3., C.4.5. b) és C.4.6. pontjában foglalt korlátozásokra, továbbá:
a) Ingatlan vásárláshoz kapcsolódó járulékos költségek (díjak, illetékek, kapcsolódó szolgáltatások költsége, stb).
b) Szántóföld, ültetvény, erdő, halastó, gyepterület
c) ügyvédi díjak, közjegyző, értékbecslés, kisajátítási terv, kártalanítási költségek
Amennyiben a benyújtott pályázat nem elszámolható költségeket tartalmaz, csökkentett támogatás odaítélésére nincs lehetőség, ebben az esetben a támogatási- és hitelkérelem egyaránt elutasításra kerül.
C.4. PROJEKT IPARÁGI KORLÁTOZÁSA
Jelen Pályázati Felhívás keretében a GOP Részletes Pályázati Útmutató alább hivatkozott pontjai szerinti iparági korlátozások állnak fenn:
a) C.5.1. Mezőgazdasági termékek: mezőgazdasági termékek termelésére, előállítására irányuló projektek nem támogathatóak,
b) C.5.2. Egyéb iparági korlátozások: exporttal kapcsolatos tevékenységek támogatása, importáru kiváltás, akvakultúra ágazat, szénipar;
c) C.5.3. Érzékeny ágazatok: nem támogathatóak az alábbi iparágakban megvalósuló projektek: acélipar, hajógyártás, szénbányászat, szintetikusszál-ipar, közúti-, vasúti, vízi-, légi- és tengeri szállítási ágazat
d) C.5.4. GOP-ROP lehatárolás: nem támogatható turisztikai attrakció és szálláshely fejlesztése.
C.5. FENNTARTÁSI KÖTELEZETTSÉG
A pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott beruházással létrehozott termelő kapacitásokat, információs technológiai fejlesztéseket a projekt befejezését követő 3. év végéig az adott régióban fenntartja és üzemelteti.
Írta: Gombár Gabriella
