2010 július 27. (kedd) 19:51

Maradnak szakorvosjelöltjeink - Módosították a szocialisták rendeletét

Nyomtat

IWIWTwitterFacebook

Egy héttel a határidő lejárta előtt a 700 államvizsgázott orvostanhallgató 80 százaléka jelentkezett a szakképzési rendszerbe, 11 százalékuk pedig PhD-re megy – mondta a Világgazdaságnak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.

A kormány elfogadta a szövetség érveit és módosította az előző kabinet rendeletét, eltörölte a fiatalok „röghözkötöttségét” előíró paragrafusokat. Június elején az egyetemet végzett medikusok 42 százaléka attól tette függővé a hazai szakképzési rendszerbe való belépést, hogy visszavonja-e a kormány a számukra kedvezőtlen előírásokat.

Annak ellenére, hogy egyelőre nincs szó a jövedelmek emeléséről – a fiatalok érzik, a megváltozott szemléletváltásban bízhatnak – véli. Az ágazat irányítói nem szankciókkal, ösztönzéssel térítik el a fiatalokat a külföldi munkavállalástól. Ez azért fontos, mert most is 2000-2500 szakorvos hiányzik a kórházakból, s tény az is, hogy jelentős a nyugdíjkorúak aránya. A fiatalok fontosnak tartják, hogy eltörölték azt az előírást, hogy a szakvizsga megszerzése után még négy évig kötelező a velük szerződött munkáltatónál dolgozni.

Aki ugyanis a munkaadója számára nem elfogadható magyarázattal megtette volna ezt, vissza kellett volna fizetnie a képzés költségét. A fiatalok megszakíthatják a képzési időt is, ami elsősorban a gyermekek vállalása miatt szükséges. Ezután nem szól bele a rendelet a magánéletbe: ha valaki több gyermeket vállal, megteheti, hogy ott folytatja a képzést, ahol abbahagyta – tette hozzá.

VG Szerző: VG