Szakorvosokat vár az orosházi kórház
Struktúrát vált az orosházi kórház. – írja a Békés Megyei Hírlap. Az intézmény tavaly is komoly adóssággal küzdött, így a menedzsment a kiadások további szűkítését tervezi. A túlbürokratizált osztályos szerkezetű kórházi struktúra helyett az intézeti, azon belül a szakágak szerinti modellt vezetik be. – áll a lapban.
Az egymáshoz közel álló szakágak kerülnek egy intézeti rendszerbe, egy gazdasági irányítás alá. – nyilatkozta a lapnak dr. Kalmár Mihály főigazgató. A hét intézetvezető az egészségügyi gazdaságtanban és a szakmában jártas szakember. Húsz szakágvezetőt neveznek ki pályáztatás után.
Az orosházi kórház általános orvoshiánnyal is küzd. Olyan szakágvezetőket választunk, akik szakmai felkészültségüket átadják a fiataloknak. Az új szervezeti modell ezért is nyújt karrierlehetőséget a kezdőknek. Ráadásul versenyképesek maradunk, mert tisztességes fizetést is kínálhatunk szakembereinknek. – nyilatkozta a vezető.
Németh Béla polgármester elmondta, fenntartóként képzési támogatásra 2,5 millió forintot, bértámogatásra 25,6 milliót, törzsgárdára 12,4 milliót, a jubileumi jutalomhoz 33.7 millió forint támogatást terveztek a 2010-es költségvetésbe. Egyedi döntéssel, az egészségügyben dolgozók számára lakhatást is tudnak biztosítani Orosházán. – írja a Békés Megyei Hírlap.




